Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hattyúdal - utolsó gondolatok egy kórházi ágyon

2010.12.09

 

Már több hónapja, hogy nem írtam verset, ebben a szívet szaggató, kínok kínját megélt s átélt szenvedéSben. 

Ezek a sorok, melyeket utoljára papírra vetek, kérész életű mondatok. Váci Mihály kínjai közelében kódorognak. Ő költő volt már a javából, amikor kórházról-kórházra, szanatóriumokba járt. Illyés Gyula "egyetemét", ágybéli tanokkal megrakott tudását dicsérte. 
Illyés mondta "Nekem az ágyam volt az egyetemem", mivel fiatal éveit átbetegeskedte. Illyés a gyógyulásával szívta magába az európai és világirodalom gyönyörű gyöngyszemeit. Önszorgalomból, autodidakta módon megtanult franciául, amikor Párizsba kikerült, már írt és olvasott ezen a nyelven. 

Hát mi ez, ha nem ízig-vérig akarás, szorgalom. 
Ebben a mindenre elszánt akarásban, a származásuk mélyparaszi voltában, versekkel okosan oktattak, írásaikkal a valóság talaján maradtak. Mindenkor visszanyúltak gyökereikhez, széles tömegekhez szálltak írásaik. 

Ezekben a szavakban máig megtalálja a maga boldogságát a szétzilált értelmiség és megtalálja a nagy átlagot képező egyszerű kétkezi munkás, paraszt.A bőrükbe tetovált, mindennapi sanyarú sorukban is fényt sugároztak írásaik. Szinte észre se veszik, hogy milyen szépen simulnak göcsörtös tenyerükbe, a róluk is szóló szebbnél szebb írások. 

Nagyon hosszúra sikerült e két költő magasztalása, de a meddő kórházi napok időt adnak az elmélkedésre. 

Amióta a buktatok burjánzó sorai között próbálok egyensúlyozni, létem araszoló lejtőjén - mivel közeledek a hetven felé és megtámadott a gyilkos kor - a fehér papírt magam elé tettem és még többször a mindenkori asztalomra gondoltam, de soha nem volt bátorságom tollammal építeni az üresen sóvárgó fehér papírt. Inkább magamban, fejben mondtam egy-egy verssoromat. Az üres papír szinte észrevétlenül fehér madárként fölszállt és elröppent és nem került papírra egyetlen sorom se, egyetlen gondolatom se. 

S most itt állok hajnali négykor a kórház hosszú, fehér folyósólyán, álmatlanságom határtalan és behuppanok az egyik fotelba és itt próbálom kezembe édesgetni a tollamat. 

Verset akartam írni,- még egyet - de prózára sikerült. 

Nyár elején kezdődött kálváriám, amikor rám szokatlan módon tört a jobb oldali fejfájás. Borzalmas nyomás volt a fejemen, elviselhetetlen, pattanásig feszülő fájdalommal. Olyan volt, mintha a fejembe és jobb lapockámba a világ egyetem összes csillaga zuhant volna , éles dárdaként. 
A szűnni nem akaró fájdalom állandósult, így vizes turbánnal a fejemen próbáltam átvészelni a kánikulát. 

Orvástól orvosig küldtek, mire megszületett a diagnózis: áttétes tüdőrák, agresszív, nem műthető. 
Sorsom ezzel megpecsételődött. 

Több hónapos kemoterápia, sugárkezelés és a velük járó szenvedések. Egy kis időtolás, pár röpke hónap, pár pernyi remény, melyet nagyon szűk marokkal mért az élet. 

Már nincs kezelés, már nincs remény és nincs több vers. 
Már csak a búcsú maradt, és a hit, hogy nem éltem, nem írtam hiába. 

ISTEN LEGYEN VÉLETEK 
Baktai Faragó József

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.