Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hadi árvák

2010.06.30

Ezek voltunk mi - hadi árvák, - a háború ártatlan gyermekáldozatai, kik elvesztettek szülőt, , nagyszülött, otthont és gyökértelenül vergődtünk árvaházról árvaházra.
Meglopta gyermekkorunk édes álmait a kegyetlen politika.
Míg egyszercsak betoppant értünk egy egyszerű parasztházaspár és vitt minket haza, dévaványai otthonukba, a szegénységbe, a nélkülözésbe, ahol megosztotta vélünk azt a keveset, ami nekik jutott.

Szegény, szikföldes hazát kaptunk, hol még a szeretet is kemény volt.
Harcolni kellett földdel, természettel, hogy 40 gyereknek meglegyen a napi betévő falat.

Be sokszor ment aludni a kenyér, mikor valamelyik gyerek sovárogva kérte és felváltva hordtuk a cipőt, az ment benne iskolába , aki soros volt. Télen kezünkbe frissen sült krumplit kaptunk, aminek mindjárt több haszna is volt, melegítette az uton az iskola felé a kezünket és verekedni se tudtunk, mert  a jó sült krumplit, amit az osztályba érve megehettünk, nem veszélyeztettük egy kiadós bunyóért se. 

Szobánkat kemence melegítette, melyben hetente sült a nevelőanyám dagasztotta friss kenyér, gyerekeknek lángos. A hajnal már a tekenő mellett találta, és dagasztotta nekünk az életet, beledagasztva sorsát, szeretetét, vágyait.

A macskák a sutban melegedtek télen és a beteg gyerek is ott lett elkülönítve a többitől.

Az istálóban bőgtek a tehenek melyek elláttak minket friss tejjel, s minden gyerek kapott egy-egy kecskegidát játszani és megtanulni az állattartás fortélyát.

Korán megtanultuk a földművelést, a marokszedést, később a vetést, aratást.
Nyáron a szekér alatt aludtunk éjjel, hogy ne kelljen a távoli földekről naponta hazamenni.

Belénk nevelték az állattartás felelősségét, az állatok tiszteletét, a velük való jó bánásmódot.

És megismertük a gyerekszív kegyetlenségét is, oly sokszor hallottuk, hogy "lelencek". A csúfolódás, a kirekesztés, az ok nélküli bántás is része volt gyerekkorunknak.

Minket a falu árgus szemekkel figyelt és ha elkövettünk egy-egy csínyt - és bizony elkövettünk - akkor a híre előbb ért haza mint mi és a kemény büntétés se maradt el, hol pofonok hol kukoricára térdepelés formájában.

De volt otthonunk, volt család, fészekmeleg és karácsonykor egy vézna kis fenyőfa  párszem szaloncukorral.

A háború végetért, teltek az évek és sorra kerültek elő a rokonok, kik vitték az árvát magukhoz, általában már akkor, mikor kezealatt megtermett a munka.

Végül nevelőszüleink négyünket tudtak örökbefogadni és ajándékba adták a Faragó nevet, a tisztességet, a munka szeretetét és hogy meg tudjuk becsülni a kevés jót is, ami adatik.

Mind felnőttünk, családot alapítottunk és elkerültünk Dévaványáról, de álmom ma is visszavisz  gyerekkorom szinhelyére, falumba, hol gyerekeskedtem, hol családra találtam és ahol széna illata volt a levegőnek és búza között érett az alma.

(Lejegyezte: Faragó Aranka)

HAZAVISZNEK AZ ÁLMOK

Éjelente hazavisznek az álmok.
Vállunkon vászonzakóban lapul
a maradék madárlátta kenyerünk.
Féltett falatként
szétosztjuk kenyerünket
az éber alvók között.
Az éj asztaláról összesöpörjük
éjszakai tenyerünkbe
maradék morzsáinkat.
Csillogó csillagaink közt,
toronyirányt szállunk
álombéli angyalainkkal.
Tengermélyek az angyalok éjszakái,
szinte észrevétlenül
csobban a csönd.
Harmónia honol az otthoni kertek fölött.
Átröpítenek álmaink
az éjsazkák kitaposott mezsgyéin,
hol kertek végében egymásba karoló
lecsukott szemű házak kuporognak.
Földet érünk.
Utunk mentén az ágaskodó fák
tartják fölöttünk az éjszakát.
Otthonosan mozgunk, hol az alvó éj arcát
Veronika kendővel takarja le álmunk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.